Neuropathia

A világhírű amerikai diabetológus, Joslin már a múlt század harmincas éveiben megfogalmazta, hogy az inzulinkezelés bevezetése óta a cukorbetegek életkilátásait a szövődmények határozzák meg.

Az idegrendszeri szövődmények idült szövődmények, amelynek hátterében a kiserek károsodása áll. A betegség a szervezet egészét érinti, mivel az idegpályák az egész szervezetet behálózzák.

A cukorbetegség idegrendszeri szövődményeinek klinikai jelentőségére elsősorban az utóbbi másfél évtized kutatási eredményei hívták fel a figyelmet. A szövődmény kialakulásában számos, bonyolult módon egymással is összefüggő anyagcsere- és érfolyamat játszik szerepet. Csupán néhány éve ismert azonban, hogy a „neuropathia” néven összefoglalt idegbántalmak nemcsak a beteg mindennapi életét keseríthetik meg, sőt tehetik súlyos esetben elviselhetetlenné, hanem e szövődmény prognózis is igen rossz, az érintett betegek várható élettartama sokkal rövidebb.

Az idegbántalom tehát mind a cukorbetegek életminőségét, mind pedig életkilátásait rontja. Követéses vizsgálatok igazolták, hogy a nagyerek érintettsége mellett a cukorbetegek túlélését leginkább az idegrendszeri bántalom súlyossága határozza meg. Az idegrendszeri károsodás legismertebb és legtöbbet vizsgálat oka a cukorbetegség. Jóval kevésbé ismert, hogy számos egyéb belgyógyászati betegség is súlyos idegbántalom kialakulásához vezet. E betegségek sorában az idült alkoholos és nem alkoholos májbetegségek, a krónikus vesebetegségek, az autoimmun betegségek, a vérképző rendszer számos betegsége és rosszindulatú betegségek a legfontosabbak.

Diabéteszes láb

Napjainkban egyértelmű, hogy a diabéteszes láb kialakulásának meghatározó kóroki tényezője az idegbántalom. A diabéteszes láb a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye, amely a mozgáskorlátozottság igen gyakori oka, az életminőség cukorbetegekben bizonyított romlásának fontos összetevője.

A fejlett országokban a nem-traumás eredetű amputációk felét cukorbetegeken végzik, e beavatkozások gyakorisága a diabéteszesekben nagyságrenddel gyakoribb, mint cukorbetegségben nem szenvedőkben. Napjainkban, hazánkban naponta hét cukorbeteg lábát amputálják. Ma már egyértelmű, hogy a diabéteszes láb legfontosabb kóroki tényezője az idegrendszeri károsodás. E megfigyelés jelentőségét aláhúzza, hogy az idegbántalom talaján szükségessé váló alsóvégtagi amputációk meghatározó többsége megelőzhető lenne.

Hogyan járul hozzá az idegbántalom az amputációkhoz? A legfontosabb mechanizmus az érzőideg károsodás: a fájdalomérzés, tapintásérzés, hőérzés és helyzetérzés csökkenése, súlyos esetben teljes megszűnése következtében a beteg nem érzékeli a lábat érő kisebb-nagyobb, sokszor mindennapos sérüléseket. Ilyeneket okozhat például a cipőben lévő kő, vagy szög. Nem ritkán a cipő nyomja a lábat: kimutatták, hogy új cipő vásárlása esetén a cukorbetegek annál kisebb cipőt vásárolnak, minél súlyosabb az idegkárosodás mértéke. Észrevétlenül maradhatnak égési sérülések is.

A beidegzés kiegyensúlyozatlansága miatt megváltozik a láb egészének statikája, kóros nyomáspontok alakulnak ki a talpon, és az idegbántalom következtében e kórosan fokozott nyomást a betegek nem érzékelik. Ezt az állapotot tekintjük a diabéteszes láb 0. stádiumának – ekkor a bőrfelületen eltérés még nem látható. A következő stádiumban talpi fekély alakul ki, mely típusos esetben fájdalmatlan, a mechanizmus alapján neuropathiás fekélynek is nevezzük. A talpi fekély melegágyát képezi a kórokozók megjelenésének, fertőzések keletkezésének, melyek gyógyulási hajlama cukorbetegekben amúgy is rosszabb. E kezdetben felületes fekély viszonylag gyorsan a lágyrészek felé terjedhet, roncsolja a kötőszöveteket, ízületeket és csontokat is, és amennyiben a láb hátsó részét is érinti a folyamat, az amputáció elvégzése elkerülhetetlenné válik.

A diabéteszes láb létrejöttéhez hozzájárul a vegetatív idegrendszer károsodása is. A verejtékmirigyek működésének zavara következtében az alsó végtagon a bőr száraz és berepedezett lesz, mely elősegíti a fertőzések tovaterjedését.

Cukorbetegekben az alsóvégtagi amputációk 85%-át tartják megelőzhetőnek, neuropathiás amputációnak elvben nem is szabadna előfordulnia. A ma egyértelműen a neuropathiás szövődmények sorába tartozó, jellemzően tünetmentes talpi fekély egy éven belül megdöbbentően magas arányban, 15%-ban amputációhoz vezet.

Fontos hangsúlyozni, hogy az érzéscsökkenés már korai stádiumban, teljesen tünetmentes betegekben is kimutatható, lehetővé téve az idegbántalom kezelésének idejében történő megkezdését. Az idegbántalom hatékony oki kezelésével a diabéteszes láb kialakulásához vezető kórfolyamatok lassíthatók, megállíthatók, egyes esetekben visszafordíthatók.