7 ok, amiért érdemes D-vitamint szedni

A D-vitamin valójában nem vitamin, hanem az egyik legrégibb hormonunk előanyaga. A földön élő legősibb élőlény, a zooplankton száraz anyagának jelentős részét ez teszi ki, éppen innen tudjuk, hogy már nagyon régen jelen van az élőlények szervezetében. Eredetileg az UVB sugárzás elleni védekezésre szolgált, majd – amikor kialakultak a meszes és a szilárd vázas élőlények – a kalcium-anyagcserében vett át alapvető szerepet, melyet a mai napig meg is őrzött. Az évmilliók során kialakult a sejtanyagcserét szabályozó szerepe is: a DNS osztódását befolyásolja. Ismereteink szerint legalább 3000 gén átíródására van hatással, és szinte minden szervrendszerben kimutatták a receptorát. Éppen ezért hiánya – mint a hormonhiányok általában – nem egyetlen jól körülírt tünetet okoz. Van azonban néhány probléma, amelyekkel egyértelműen összefüggésbe hozható a D-vitamin.

A leginkább közismert, hogy hatással van a csontrendszerre.

Az idősebbeket érintő combnyaktörések hátterében több, mint 90%-ban súlyos D-vitamin-hiány áll.

Gyermekkorban is oda kell figyelni rá, mert ha valakinek 20 éves koráig nem megfelelő a D-vitamin és kalcium bevitele, akkor nem éri el a genetikailag meghatározott maximális csontmennyiséget, és kevesebb csontból kezd el majd veszíteni, amikor megkezdődik a csontvesztés, és hamarabb jut el a törésig. A D-vitamin-hiány tehát már gyerekkorban elkezdi növelni a csontok törékenységének valószínűségét, akkor is, ha a törés csak 40 év múlva következik be. 

Hat az izomerőre is.

Súlyos D-vitamin-hiányban szenvedő idős embereknél megfigyelhető, hogy megnő az esési hajlam. Ugyanis csak a gyors és erős izommozgás lenne képes korrigálni az egyensúlyvesztést. Sokszor azt is tapasztaljuk, hogy D-vitamin-pótlás után az idős beteg lábra kap, ismét tud gyalogolni, el tudja látni magát.

Hiánya csökkenti az immunrendszer ellenálló képességét.

A jó D-vitamin ellátottság csökkenti az autoimmun betegségek kialakulásának kockázatát, és segíti a védekezést a kórokozók ellen. A tavaszi influenzajárvány és a felső légúti fertőzések hátterében is ott a súlyos D-vitaminhiány. Egyes kutatók szerint a D-vitaminpótlás ugyanolyan hatásos az influenza megelőzésében, mint az oltás.

Összefügg a cukorbetegség kialakulásával.

Ezzel összefüggésben hat az 1-es típusú cukorbetegség kialakulására, amely valójában egy autoimmun betegség. Lappföldön – ahol a napsugárzás és így az UVB sugárzás is elég kevés – végeztek egy vizsgálatot. Megnézték, hogy azok között a gyerekek között, akiknek az édesanyja a terhesség alatt és a születés után a gyermek is kapott megfelelő mennyiségű D-vitamint, mekkora az egyes típusú cukorbetegség előfordulása azokhoz képest, akiknél nem pótolták a D-vitamint. Azt tapasztalták, hogy 80%-kal csökkent a kockázat. Vagyis a kora gyermekkorban fennálló D-vitamin-hiány növeli az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét.

Hat a daganatok kialakulásra és gyógyulására is.

Az aktivált D-hormon hiánya növeli a vastagbél- és az emlődaganat kockázatát. A jó D-vitaminellátottság viszont javítja a daganatos betegek túlélési esélyét. Vizsgálatok szerint napi 1100-1500 nemzetközi egység D-vitamin szedése esetén már mérhető arányban csökken az emlőrák valószínűsége.

Szerepe van a szív- és érrendszer egészségében.

D-vitamin hiányban nő a magas vérnyomás és az érelmeszesedés kockázata is. Egyrészt D-vitaminhiányban a vérnyomás 2-4 Hgmm-rel nő, másrészt hiánya – de túladagolása is – fokozza az érelmeszesedés kockázatát is.

Hatással van a termékenységre.

A D-vitamin hatással van a menstruációs ciklus rendszerességére. Extrém D-vitaminhiány esetében az is előfordulhat, hogy egyáltalán nincs tüszőérés, vagyis teljesen elmarad a menzesz. Terhesség alatt is jelentős szerepe van a megfelelő D-vitaminszintnek: csökkenti a terhességi magas vérnyomás, preeclampsia, így a vetélés, illetve a terhességi cukorbetegség kockázatát.

Frauengesundheit

Vigyázat! Túladagolása is elképzelhető.

Túladagolás esetén megemelkedik a vér és a vizelet kalcium szintje, vesekő alakulhat ki, elmeszesedhet az egész vese.

Szükséges mennyiség és pótlás

A D-vitamin kisebb részét a táplálékból nyerjük, például a tejtermékekből, tojásból, tengeri halakból, lazacból, de táplálkozással nem lehet fedezni a szükséges mennyiséget. Nagyobb részét napfény hatására állítja elő szervezetünk. Azonban, ha március végétől októberig legalább napi 15-20 percet töltünk a napon rövid ujjú felsőrészben, sortban, napkrémek nélkül, akkor megfelelő lesz a D-vitaminszintünk.

Október végétől március végéig azonban mindenkinek pótlásra lenne szüksége, hiszen az elraktározott mennyiséget 6 hét alatt felhasználja szervezetünk. A megfelelő szint eléréséhez egészséges felnőtteknek naponta 1500-2000 NE D-vitamin bevitelére lenne szükség.

© 2018 WÖRWAG Pharma Kft. - Az oldalon található információk kizárólag általános tájékoztatásra szolgálnak, semmilyen módon nem helyettesítik az orvosi konzultációt, vizsgálatokat és az orvosi diagnózis felállítását. Az oldal tartalma önmagában nem használható fel betegség megállapítására és kezelés megkezdésére.