Milyen világot teremtünk a fejünkben önmagunknak és környezetünknek?

Azt hisszük, hogy gondolataink, a saját gondolataink. Ugyanakkor, ha mélyebben megvizsgáljuk, rájöhetünk, hogy mindannyiunk fejében nagyon hasonló automatikus gondolati mintázatok peregnek le. Ezek a minták úgy futnak át az elménkben, olyan automatikusan, hogy észre sem vesszük. Ugyanakkor egy pillanat alatt érzéseket gerjesztenek, amelyek pedig mobilizálják testi reakcióinkat.

Hogyan teremtjük meg a poklot itt a Földön önmagunk számára?

Egyik jellemző mintázata az automatikus működésünknek, amely azonnal szorongást kelthet, a „Mi lesz akkor, ha…?” Elrepülünk, s elménkben máris a jövőben vagyunk, hogy kortyoljunk egy kicsit a félelmetes jövő méreggel teli poharából, hogy aztán elhozzuk azt magunknak a jelen pillanatainkba. De jellemző lehet ez is: „mi lett volna, ha…” vagy éppen az, hogy „miért ezt csináltam?”, vagy a másik „hogy tehette…?” Ítélkezünk saját magunk, vagy a másik felett. Elmehetünk a múltba is egy kis szenvedésért.

Ami talán a jelen helyzetben mégis legnagyobb erővel vonz bennünket az a „mi lesz akkor, ha…”

Ez a gondolati minta tehát a jövőbe röpít bennünket, egy olyan területre, amire a jelen pillanatban nincs ráhatásunk. Ugyanakkor negatív érzéseket, aggódást, szorongást, félelmet ébreszthet bennünk. S mindez hat a testünkre, sőt immunrendszerünkre.

Természetesen ez a mai bizonytalan helyzetben még gyakrabban ébred fel bennünk:

Mi lesz akkor, ha elkapom a vírust? Mi lesz akkor, ha a gyermekem kapja el? Ha a szüleim?

Ha nem lesz állásom? Vagy, ha éppen nincs, akkor mi lesz, ha hónapok múlva sem lesz? Mi lesz akkor, ha jön a mutáns? Mi lesz akkor, ha arra nem hat az oltás?

És folytathatnám a végletekig.

Shakespeare például azt vallotta:

„Nincs a világon jó se rossz, a gondolat teszi azzá”

Természetesen vannak olyan krízisek, veszteségek, amelyet mindannyian fájdalommal élünk át. Ugyanakkor nem mindegy, hogy ezeket mennyire vetítjük előre a fejünkben. Sőt, gyakran ugyanazt az eseményt is más-más súlyosságúnak ítéljük, attól függően, hogy a fejünkben mit gondolunk róla.

Hogyan alakíthatjuk át aggodalmaskodó gondolatainkat?

Hogy kilépjünk tanult mintáinkból, szükségünk van arra, hogy rálássunk saját magunkra. Hogy hozzá tudjunk kapcsolódni úgynevezett megfigyelő (önreflektív) részünkhöz, rálássunk saját gondolatainkra, érzéseinkre, testünk jelzéseire. Felismerjük azt, hogyan vagyunk aktív részesei saját problémáink megteremtésének. Ha ezt felismertük, elfogadtuk, megvizsgáltuk, megértettük mélyebb szintjeit, lehetőségünk nyílik arra, hogy más utat válasszunk, kézbe vegyük és átalakítsuk jelen pillanatainkat, sorsunkat.

Figyeljünk a jelen pillanatra, vegyük észre, ha elkalandozunk, jövőbeli negatív dolgokat kezdünk el mozizni magunkban. Ha előre vetítünk dolgokat, inkább céljainkra fókuszáljunk.

  1. Az egyik technikát, gondolat-stop technikának hívják: Állj! Stop! Vedd észre, kapd rajtamagad, hogy a fejedben, az elmédben negatív irányba mész el. Kérdezd meg magadtól, mi lehetne a jó kimenetel? Próbálj meg arra fókuszálni.
  2.  Vedd észre, hogy mindez az elméd játéka, ne vedd olyan komolyan. Tudatosítsd magadban, hogy ez nem a valóság, pusztán az elmédben éppen negatív feliratú vonatok érkeztek. Te magad légy a bakter, figyeld meg a vonatokat, de ne szállj fel egyikre sem.
  3. Ne arra fókuszálj, hogy te magad mit kapsz, hanem arra, hogy te magad mit adsz a környezetednek, másoknak. Amire vágysz a többiektől, próbáld azt közvetíteni mások felé. Előbb-utóbb, amit te magad kisugárzol, hosszútávon azt fogod visszakapni.

Az adás élménye is energetizál, egy nagyon fontos energia-töltőállomásunk. Tölt bennünket nem pusztán az, ha jó dolgokat kapunk kívülről, legalább annyira az is, ha mi magunk adunk másoknak valamit. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Egy mosoly, egy apró gesztus, néhány pozitív szó a körülöttünk levőknek, és máris jobban érezzük magunkat.

  1. Mindig arra figyelj, amire van ráhatásod. Azt szedd össze, arra fókuszálj, arra összpontosítsd a lehetőségeidet. Ha azt veszed észre, hogy rosszul érzed magad valamitől, próbáld felkutatni, mi lehet emögött. Mi az, ami zavar? Mi az, ami bánt? Ha megtalálod az okokat, tedd fel magadnak a kérdést: mi az, amivel tudok kezdeni valamit? Mi az, amit úgy sem tudok befolyásolni? És akkor marad a kérdés: hogyan lehet mindezt elengedni?
  2. Általában olyan dolgokat találunk nyomasztónak, ami nem a jelen pillanatról szól, hanem vagy a múltról, vagy a képzeletbeli negatív jövőről. Érkezz vissza a jelenbe, arra figyelj, ami körülötted van. Mit látsz? Mit hallasz? Mit érzel? Az érzékszerveiddel le tudod horgonyozni magad a jelen pillanathoz.
  3. Amit pedig nem tudsz befolyásolni, annak add meg magad. Lehetünk az ellenállásban, a bosszankodásban, a perlekedésben, de az ehhez fűződő gondolatok és érzések kimerítenek bennünket. Csökkentik az energiaszintünket. Mérgezően hatnak a testünkre, lelkünkre egyaránt. Hogyan lehet feljönni ebből a pincéből, ahol negatív érzések ejtenek rabul bennünket?
  4. Ventillálj, szellőztess, oszd meg az érzéseidet. Beszéld ki őket, mondd el a barátaidnak, barátnőidnek, fogalmazd meg. Sokszor már azzal, hogy szavakba öntöd az érzéseket, már meg tudod fogalmazni, ragadni őket, már ezzel könnyebbé, kezelhetőbbé válnak. De legalább ennyire segítenek az előző pontban leírtak is.

Összefoglalva, természetes, hogy vegyes érzésekkel viszonyulunk a jelen állapothoz. Új, ismeretlen, bizonytalan és korlátozó. Újra változnunk, alkalmazkodnunk kell. Márpedig nem szeretjük a bizonytalanságot, a „kelleket”. Mégis az életünk állandó velejárója a változás. Szeretünk abban maradni, amiben éppen vagyunk, és sokszor nem könnyű, hogy plusz energiát kell befektetni, hogy kimozduljunk belőle. Lehet, hogy egy csomó előnyét élvezted annak, amit az otthonlét adott, szeretteid körében, közelebb a gyerekeidhez, a családhoz. Másrészről viszont nem mindegy, hogy ezeket a vegyes, vagy negatív érzéseket mennyi ideig cipeled. Meg tudjuk változtatni érzéseinket, át tudjuk alakítani őket. Légy jelen. Legyél Szabad Gyerek állapotban.

Koncentrálj arra, hogy mit tudsz adni a környezetednek, másoknak. És legvégül tedd fel magadnak a kérdést: Mit tanultál ez alatt az idő alatt? Mi az a dolog, amit jó lenne átmenteni, átvinni a következő időszakra? Ha egy kicsit például lelassultál, vagy jobban figyeltél saját magadra, több időt töltöttél egyedül, és elkezdted élvezni a saját magad társaságát is, akkor érdemes mindezt átcsempészni az elkövetkezendőkre. Ha az online világ kihívásain átküzdötted magad, ezzel kapcsolatos kompetenciákat szereztél, szintén érdemes végig gondolni, hogy lehet mindezt belecsempészni a visszatérés időszakába?

Amit talán mindannyian megéltünk ez alatt az időszak alatt, hogy megtapasztalhattuk azt, hogy jóval szorosabban összetartozunk, mint ahogy azt gondoltuk. Láthatatlan szálakkal össze vagyunkkötve, függünk egymástól, hatunk egymásra. Nemmindegy, hogy hogyan vagyunk egymással, hogyan kapcsolódunk, miközben együtt vagyunk. Menyországot, és poklot is teremthetünk.

 

Dr. Piczkó Katalin
orvos, pszichiáter, tréner