Hogyan erősítsük cinkkel az immunrendszerünket?

A cink sok szempontból fontos ásványi anyag a szervezetünk számára. Részt vesz a szénhidrát-anyagcsere működésében, szükséges az idegrendszer és a nemi működés fejlődéséhez, bőrünk egészségéhez, ezen felül pedig immunrendszerünket is több módon támogatja. Hogyan és mennyit kell bevinnünk belőle szervezetünkbe?

Változatos étrend mellett a szervezet általában elegendő cinkhez jut. A cink élelmiszerforrásai közé tartozik a csirke, a vörös hús és a dúsított reggeli gabonafélék. Az ajánlott napi cinkmennyiség 8 mg nőknek és 11 mg felnőtt férfiaknak, a pontos érték azonban több tényezőtől is függ.

Az alacsony cinktartalom veszélyeztetheti az immunrendszert

Az életkor előrehaladtával immunrendszerünk gyengülhet, ami súlyos egészségügyi problémákhoz is vezethet. Ennek megelőzése érdekében elengedhetetlen az immunrendszer védelme.

A cink az immunrendszer működésének alapvető biofaktora, s több más vitamin és ásványi anyag megfelelő hasznosulásához is szükséges, antioxidánsként pedig véd a sejtek oxidatív károsodásától. Ne felejtsük el azt sem, hogy védekezőképességünk első vonala a bőrünk!

A cink nélkülözhetetlen a DNS-szintézishez és a sejtproliferációhoz, ezért az intenzíven osztódó sejtek, mint az immunsejtek is, a megfelelő cinkellátástól függenek. A különböző típusú immunsejtek, például makrofágok, neutrofilek, természetes ölősejtek, T-sejtek és B-sejtek növekedését vagy működését károsítja a cinkhiány.

A cink szükségesnél kisebb mennyiségű bevitele csökkentheti a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet, gyakoribbá válhatnak a vírusos megbetegedések szervezetünkben, a sebgyógyulás pedig lassulhat. A bőr szárazzá és repedezetté válhat, a körmök betöredezhetnek.

A cinkszint fenntartása

Megfelelő mennyiségű cink bevitele, tápanyagokban gazdag táplálkozás az esetek többségében korlátozhatja az immunfunkciók csökkenését. Azonban még azoknak is szükségük lehet cinkpótlásra, akik optimális módon, vegyesen táplálkoznak. Becslések szerint a cinkszükséglet körülbelül 50 százalékkal magasabb azoknál, akik teljesen növényi alapú étrendet követnek, a növényi élelmiszerekből származó biológiai hozzáférhetőség csökkenése miatt. A fitát, amely a teljes kiőrlésű gabonákban, hüvelyesekben, diófélékben és magvakban található, antioxidáns vegyület, amely megakadályozza bizonyos ásványi anyagok, köztük a cink felszívódását. Egyes adatok szerint a fokozott kávéfogyasztás is rontja a cink felszívódását.

Egyes gyógyszerek szintén csökkentik a cink felszívódását, illetve meggyorsítják a szervezetből való kiürülését. Sőt, más ásványi anyagok is, mint például a vas és a kalcium, megzavarhatják a cink felszívódását, a réz pedig a cinkkel versenyez a fehérjék megkötéséért a szervezet sejtjeiben, hiányállapotot eredményezve.

Miért szükséges az orvosi kontroll?

A hideg évszakokban, kiváltképp légúti megbetegedések esetén a sejtek ellenálló képességének növelése érdekében érdemes fokozott figyelmet fordítani a cinkpótlásra, amely a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett szájon át szedhető készítmények formájában is megvalósítható. Cinktartalmú készítményeket azonban orvosi felügyelet mellett érdemes szedni, különösen, ha Ön valamilyen alapbetegsége miatt több készítményt is alkalmaz.

A cinkpótlással óvatosan kell eljárnunk, hiszen a cink túladagolható; túlzott mértékű bevitele általános rosszullétet (hányingert, hányást) okozhat. Tartós túladagolása rézhiány kialakulásához vezethet, továbbá egyes gyógyszerek (bizonyos antibiotikumok) hatásosságát is csökkenti. Egészségi állapota, életkora, illetve esetleges más betegségei alapján bízza kezelőorvosára   a cinkbevitel optimális mennyiségének megállapítását az Ön számára.

Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Forrás:

WPh/C/2022-12 Lezárás dátuma: 2022.02.28.

© 2022 Wörwag Pharma Kft. - Az oldalon található információk kizárólag általános tájékoztatásra szolgálnak, semmilyen módon nem helyettesítik az orvosi konzultációt, vizsgálatokat és az orvosi diagnózis felállítását. Az oldal tartalma önmagában nem használható fel betegség megállapítására és kezelés megkezdésére. További felvilágosításért forduljon egészségügyi szakemberhez.